
Csajok, kérlek nyugtassatok meg engem, hogy nem csak én érzem magam egy roncsnak a luteális fázisban. Hosszú évekig tartott, mire igazán kiismertem a hormonrendszeremet és már nem sötétben tapogatózom, mikor az életkedvem a béka popsija alatt van….

Korábban nem igazán értettem mi történik velem. Mert ismertem a menstruációs időszakot, amikor indokoltan lehetünk szarul és az az utánit, amikor pedig újra kisüt a nap. Illetve sütne, csakhogy a női hormonrendszer legalább annyira szeszélyes, mint az időjárás. Még a húszas éveimben sem igazán fektettem nagy hangsúlyt arra, hogy igazán megismerjem a nőiségemet, a testem működését. Csak évekkel később jártam utána, hogy a női hormonrendszer igencsak szerteágazó….
Tetszik, hogy évszakokra osztjuk fel a női ciklust és hát a menstruációs időszak nem véletlenül lett tél a nők életében. Ilyenkor lehet, hogy nem annyira vagyunk jófejek, megértők és legfőképp produktívak. Jóformán a túlélésre játszunk és semmiképp sem szeretnénk megváltani a világot. Én ilyenkor vagyok a legdepisebb és még magamat is meglepve teszem fel a kérdést, hogy hova lett az a szexi, világmegváltó nő, aki két hete voltam???? Mégis mi az Isten történhetett velem azóta???? Csak azt érzem, hogy a testem be van vizesedve, fáj a hasam és egész nap csak feküdni szeretnék….
Kezdünk kilábalni a zord télből és már érzem a napsugarak első lágy érintését. A ruháim újra úgy állnak rajtam, ahogy szeretem, elmúlt a sóvárgás és jöhetnek a világmegváltó ötleteim is. Újra úgy érzem, hogy az élet egy csoda…nem is értem, miért rinyáltam néhány nappal korábban és még az emberi kapcsolataimban is fénysugár vagyok, ami beragyogja az életemet.
Elérkeztünk a kedvenc időszakomba, amivel szerintem a legtöbb nőtársam tud azonosulni. Egyszerűen imádok ovulálni és nem kérek érte elnézést. Tudod, hogy érzem ilyenkor magam??? Mint egy kibaszott Wonder Woman, vagy egy főnix, ami visszatért hamvaiból. A tesóm nem egyszer jegyezte meg, hogy úgy viselkedem, mint egy tüzelő szuka…amibe egyébként nem tudok belekötni. Ilyenkor viruló, szexi harmincasnak érzem magam, aki jóformán bármit elérhet az életében. Az ovulációs kisugárzásom olyan erőteljes, hogy képtelenség nem érzékelni és azonnal megszeretni. Mágnesként vonzom a jófej embereket és még csak meg sem kell magam erőltetnem érte.

Ez maga a földi pokol, amit még a mensis időszaknál is jobban gyűlölök. Egy roncsnak érzem magam, akit minden nap le tudnék hányni a tükör előtt állva. De komolyan!!! Az önszeretettel amúgy is hadilábon állok, de a luteális fázisban ez fokozottan nehéz számomra. Csak szeretnék otthon lenni, egyedül, a kedvenc kajáimmal és sorozataimmal. A ruháim undorítóan állnak rajtam, a testemet utálom és semmi kedvem vásárolni sem, ami amúgy kiemelt hobbim. Tényleg egy testi-lelki roncsnak érzem magam, aki Margot Robbiet megszégyenítő módon képes spontán sírásra. Persze ekkor veszek össze a legtöbb emberrel és ekkor érzem leginkább, hogy senki sem ért meg. Már szinte imádkozom a mensiéért, mert akkor legalább már látom a fényt az alagút végén…
Majd az egész kezdődik elölről…
Szóval nőnek lenni nem egyszerű…
Ez nem egy Barbie monológ lesz, sem semmilyen feminista bullshit…
Ezek csak egy menstruáló nő gondolatai, aki felismerte, hogy mekkora hatással van az életminőségére a női hormonrendszer.
Ugyanakkor, amióta ezzel tisztában vagyok , azóta sokkal tudatosabban vagyok jelen a testemben és ezáltal a ciklusom sem egy ördögi kör.
Sokat segített ebben a hála és az elfogadás. Hálás vagyok a termékeny éveimért, hogy nő lehetek és minden hónap egy újabb lehetőség arra, hogy anyává váljak. És elfogadom, hogy ez néha egy oltári szívás és legszívesebben mindenkit elküldenék a picsába .
Aztán újra jófej leszek és ez így megy tovább, míg világ a világ…
Szóval, kedves férfiak…nincs mit megjavítani rajtunk…mi ilyenek vagyunk…néha hisztis picsák, szexistennők, Wonder Woman-ek és orkok…
Hamarosan pedig megírom, hogy nekem mi segít a ciklusom különböző fázisaiban jobb arcnak lennem.
Na, puszi…
September 22, 2025
Hagyj itt egy kommentet