Lehet velem van a baj, de kevés dolog szívja le jobban az energiámat, mint egy kis small talk. Van, aki zseniálisan űzi és tényleg szárnyal az időjárás, mit evett a gyerek az oviban és mennyire vagyok fáradt témákban, és őszintén csodálom ezeket az embereket. Leginkább azért, mert ők tudnak mit kezdeni azzal az egyszerű kérdéssel, hogy “Mi van veled?”

Én nem! Vagyis nem úgy, ahogy azt az emberek elvárnák tőlem. A “mi van velem?” kérdésre nekem egyből olyan válaszok jutnak eszembe, melyek kizárják annak az eshetőségét, hogy a felszínen maradjunk. Mert előbb kezdek el beszélni arról, hogy boldog vagyok, szomorú, csalódott, vagy izgatott, mint az időjárásról. De nem olyan magyaros panaszkodással, mert nyilván nem zúdítom rá az életemet egy régen látott ismerősre. Éppen ezért megy nekem ez olyan nehezen. Nehéz a felszínen maradnom, miközben sokkal jobban érdekel az, hogy a beszélgetőpartnerem milyen lelkiállapotban van, mintsem, hogy milyen akciós bögrét vásárolt a Pepcoban.

Persze a hétköznapok engem is rákényszerítenek a small talkra, de tényleg azt érzem, hogy ezek inkább leszívnak, mintsem töltenének. Pedig mind ismerjük a beszélgetéseknek azon dimenzióját, amiből úgy állsz fel, hogy feltöltött, motivált, vagy egyszerűen csak jobb kedved lett tőle. Az igazság, viszont az, hogy amíg szeretnénk a társadalmunk aktív részesei lenni, sajnos elkerülhetetlen számunkra a small talk. Az évek során, viszont arra a felfedezésre jutottam, hogy az emberek többsége is utálja és legtöbbször kényszerből csináljuk. Ezért fejlesztettem ki azt a technikát, hogy a “mi van veled?” kérdésre olyan választ adok, ami nem megszokott egy small talk beszélgetésben. Vagy előveszem a sebezhetőség kártyáját, amire általában az emberek sokkal inkább megnyílnak. Vagyis, ha nem csak azt ecseteled, hogy a gyereknek, hogy megy a suli, mennyire fáradt vagy és mennyire sajnálod, hogy korán sötétedik, akkor a másik sem ezekkel a sallangokkal fog előállni. Számomra is hihetetlen, hogy például a bankban a pénztárosokkal milyen jó viszonyt ápolok, hogy már arról beszélgetünk, hogy ki miben hisz, kinek milyen gyerekkora volt, vagy éppen milyen párkapcsolati problémákkal küzd. Igazság szerint mindannyian arra vágyunk, hogy olyan beszélgetésekbe bonyolódjunk, melyekben bátran lehetünk sebezhetők. És leginkább úgy tudsz ilyen közeget teremteni mások számára, ha te is azzá válsz.

Nem szívesebben beszélgetsz egy olyan nővel, aki őszintén mesél a szülés utáni depressziójáról, a testképzavaráról, vagy hogy már megint lehányt felsőben kell boltba mennie? Dehogynem! Ám amíg te is csak a felszínt kapargatod, addig a környezeted is erre fog rezonálni. És semmi baj azzal, ha neked nincs kedved másokkal mélyebbre menni, vagy csak bizonyos emberek társaságában szereted elhagyni a felszínt. Sőt, az is tök oké, ha imádod a small talk helyzeteket. Mert egy biztonságos teret nyújt számodra. Viszont, ha bármikor is azt érzed, hogy valaki előtt jobban megnyílnál, akkor ne pazarold a szavakat az időjárásra…egyszerűen csak vágj bele!

Engem például kikészít, mikor a lépcsőházban összefutok valakivel és kényszeredett beszélgetésbe akar kezdeni velem. Én ehhez legtöbbször már nem nyújtok táptalajt. Még akkor sem, ha ezzel bunkónak titulálnak. Kedves vagyok a lakókkal, de ez rendszerint kimerül egy mosolyban és köszönésben. Néhány hete, viszont elkerülhetetlen volt, hogy a szomszédasszonyommal beszélgetésbe bonyolódjak, mivel kint ült a folyosón, miközben zártam az ajtót és elég erőteljesen megszólított. Úgy voltam vele, hogy jó, akkor beszélgessünk, Anyukám. Mi is az időjárással indítottunk, de öt perc után már arról mesélt, hogy mennyire magányos és mennyire utálja a volt férjét, aki elvette tőle a legjobb éveit. Majd fél óra múlva, mikor már mennem kellett, megkérdezte tőlem: “Én ezeket miért mondtam el neked? Ne haragudj, nem akartalak ezzel terhelni!” Valójában azért mondta el nekem, mert magányos és ő is sokkal jobban szeretne valakivel az érzéseiről beszélgetni, mintsem az időjárásról.

Azonban különbséget tennék a mélyebb beszélgetés és az energiavámpírok között. Mert szerintem mindannyian ismerjük azt a típust, akitől megkérdezed, hogy mi van vele és egyből rád is zúdítja az elmúlt tíz évét, mióta nem találkoztatok. Valójában ő is baromi magányos és feltehetően nincs olyan ember az életében, aki igazán figyelne rá és meghallgatná, de a határaidat te húzod meg! Vagyis csak akkor és azzal bonyolódj mélyebb beszélgetésbe, akivel akarsz és, aki nem csak az értékes energiáidra pályázik! Itt is, mint minden élethelyzetben, van választásod!

Te mit felelnél arra, hogy “mi van veled?”

Puszi…